Raindor Hills Frpg (Supernatural)
Köszöntő

Üdvözöllek Raindor Hills városban, ahol az élet nem éppen mindennapi. Az utcákon nem csak hétköznapi emberek, de démonok, angyalok, vámpírok és vérfarkasok is járkálnak. A felnőtt lakosság nagy része tud a természetfelettiekről, azonban homokba dugja a fejét. Nem úgy, mint Elisabeth Carlisle, a Betty Parris Egyetem alapítója. Ő azt vallja, lehetséges a békés együttélés, ezért ezen az úgynevezett "egyetemen" igyekszik megtanítani az arra érdemeseknek a különleges képességeik használatát, menedéket biztosít a rászorulókat. Ne árts! Ez a legfőbb szabály. Az Egyetem teljes területén nemzetközösségi királyság működik, melynek uralkodója a leszármazott, Elisabeth Raines. A szabályok be nem tartása súlyos következményeket von maga után! 

 

 
Menü

Főoldal
Szabályzat
A játékról
Fajok, csoportok

Vendégkönyv; Hirdetőkönyv


 

 
Játéktér

Raindor Hills Frpg

Raindor Hills (vagy Raindor City) egy közepes méretű város Utah államban, az Amerikai Egyesült Államokban. Salt Lake City-től körülbelül 20 mérföldnyire található nyugati irányba. 
A várost 1821-ben alapította Johnathan Raindor, akiről a település a nevét is kapta. Raindort mindig is érdekelték a természetfeletti dolgok, a démonok és szellemek megszállotja volt, ám mindeközben hívő keresztény is. A kor legjobb tudósait maga mellé gyűjtve térképezte fel a számára legjobbnak vélt helyet a városalapításra. Megfigyelések szerint itt történt a legtöbb megmagyarázhatatlan jelenség, így Raindor nemes egyszerűséggel "ideköltözött".
Tovább >> 

 
Promo videó



 

 
Társoldalak


Smallville HUN
 Teen Wolf Frpg City of Phoenix 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje

 

Top cserék


itt kérj cserét >>

 
Affiliates

FRPG Top Sites - Magyarország

 

Kattanj.hu

 
Számláló
Indulás: 2009-08-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Választható fajok

A játékban játszható fajok

Ember:
A karaktered ezen belül lehet sima vadász, különleges képességű ember.
Különleges képességű embernek csak egy képessége lehet, az előtörténetben pedig fel kell tüntetni, miként tett szert erre a képességre. Pl alku árán, vagy netán démonvér csörgedezik az ereiben.
Persze vadászként is lehet különleges képessége, mint pl Samnek.

Démon:
Minden démon rendelkezik telekinetikus erővel, ennek segítségével tudja pl az embereket a falhoz vagdosni. Képes megszállni az embereket. De arra ügyelni kell, hogy milyen embert száll meg, milyen erősségű démon. Általánosságban fekete szemű démonokról beszélhetünk, akik nem rendelkeznek olyan nagy erővel, mint más démonok. Az előtörténetben tűntesd fel, hogy a választott démon milyen erősségű. Ha egy fekete szemű démonnál erősebb karaktert szeretnél alkotni, kérlek szólj előre.


Boszorkány:
A boszorkány lehet jó, rossz, vagy semleges. Természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A karakterednek egy vagy kettő különleges képessége lehet, de kezdetben ezek nem olyan erőssek.
A jó boszorkányok fehér mágiát használnak, akik a démonok, vámpírok stb ellen harcolnak.
A rossz boszorkányok fekete mágiával élnek, többnyire egy-egy démon szolgálatában állnak.
A semleges boszorkányok mind a fekete, mind a fehér mágiát alkalmazzák, de csak akkor, ha ezt nagyon szükségesnek tartják. Pl. ha megtámadja őket egy démon. Képességeiket legtöbbször olyan dolgokra használják, amikre szükségük van a hétköznapi életben. Pl. takarításra, főzésre, a rágcsálók kikergetésére a házból stb.

Alakváltó:
Az alakváltó bármilyen ember alakját fel tudja venni. Ha különbözõ személyeket másol le, be tudnak lépni az emberek gondolataiba, emlékeibe. Az alakváltókat fényképen és videófilmeken lehet felsimerni, mert a szemük fehéres fénnyel világít. Ezüsttel lehet megölni őket, inkább töltény vagy kés formájában.

Vámpír: Az egyik legősibb legenda az élőhalottak létezése, akik vérrel táplálkozva tudják fönntartani magukat. Rengeteg féle leírás létezik róla: 1897-ben Bram Stoker, ír szerző tollából született Drakula regény alapján a vámpíroknak vértelen ajkú, holtsápadt, beesett arcú külsejük van, más leírások szerint a vámpírok ellenállhatatlan vonzerővel rendelkező csábítók, akik magukhoz csalogatják az áldozatot, majd kiszívják a vérét. Ám abban minden vámpírról szóló írás, film egyetért, hogy a napfény más hatással van rájuk, mint az emberekre. De a hiedelmekkel ellentétben a nap nem pusztítja el őket, csak leégnek tőle, ezért nem szeretik. Legtöbbször éjszaka támadnak. Bár vannak olyan vérszívók is, akik lemondtak az emberi vérről és próbálnak békésen élni, állatok vérével táplálkozva.

Vérfarkas: Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a sámánizmus idejére hajlik vissza, ugyanis a sámánok is képesek voltak állat alakját felvenni. Ennek egy fajtája, az algonkin indiánok vérfarkas-szerű legendája, a Wendigo. A vérfarkas valójában egy emberi lény, mely egy korábban kapott vérfarkas általi harapástól minden teliholdkor átváltozik: fogai hegyesebbek lesznek, karmai megnőnek, és fizikai ereje is sokszorosára változik. Ilyenkor az átváltozott ura önmagának, valószínűleg amikor magánál van, akkor sem tudja, milyen vérszomjas szörnyeteg is képes lenni. Eme lény valószínűleg kapcsolatban áll az alakváltókkal, testfelépítésük sokban egyezik. A vérfarkast csak az étvágya hajtja, áldozatai leginkább emberek.
Fegyver ellene: elpusztítani pedig ezüst tárgyakkal, például ezüst lövedékkel lehet megölni.

Angyal: Az angyalok Isten harcosai, a menny katonái. Valójában nem olyan békések, mint amilyennek sokan gondolják őket, hiszen ők katonák. Vannak bosszúálló angyalok. A keresztény Bibliában az angyalokat erõsnek és rettegettnek ábrázolják, bölcselkedéssel megáldva, szentek, de nem hibátlanok. Ezeket a bosszúálló angyalokat Isten azért alkalmazza, hogy megbüntesse vele a bűnös embereket. Képesek visszaküldeni az embereket az időben, puszta kézzel elpusztítani a démonokat, hirtelen eltűnni, majd felbukkani egy másik helyen. A sebeik begyógyulnak, visszahozhatják az embereket a halálból, illetve a pokolból. Az arkangyalok a menny leghatalmasabb erői, minden próféta vállán ott csücsül egy, és ha ezt a prófétát veszély fenyegeti, azonnal elpusztítja azt a lény. Az angyaloknak nincsennek érzéseik.

 

Animorph
Az animorfok a vérfarkasok rokonságában álló természetfeletti lények. Ugyanúgy képesek harapással saját fajtájuk tagjává változtatni embereket. Legfőképp emberi szívvel táplálkoznak. A hold állása nincs befolyással rájuk, bármikor képesek átváltozni emberi alakjukból kutyává. Ezüst fegyverrel megölhetők. Ha halálukkor állat formában vannak, visszaváltoznak. Mindannyian az Animorf Alfától származnak.

 
Képességek:
- Alakváltás: emberi formájukból bármikor képesek kutya alakot ölteni. Ehhez nem szükséges a telihold.
- Harapásukkal képesek másokat is animorffá változtatni.
- Szaglásuk és hallásuk jóval fejlettebb az emberekénél.
 
Megölés:
- A legtöbb alakváltó lényhez hasonlóan ezüstből készült fegyverrel (kés, golyó) megölhetők.
- A leviatán-adalék által fertőzött emberi vérrel megölhetők.
 
 
 
Szellemek
A szellem egy elhunyt személy lelke, aki valamilyen oknál fogva (pl.: egy befejezetlen ügy miatt) a Földön marad halála után - a lélek megtagadhatja a kaszását, akinek feladata, hogy a lélek tovább lépjen. Látható külsejük megegyezik a halálkori emberi alakjukkal. Nincs anyagi testük, de képesek hatással lenni az anyagi világra. Képesek átformálódni, emberi szemnek láthatatlanná válni, de a gépeket (pl. fényképező, kamera) nem tudják kijátszani. UV-lámpa segítségével kimutatható, ha a szellem megérintett valamit. Léteznek jó és rossz fajtái, attól függ, kik voltak életükben és hogyan haltak meg. Minél tovább marad egy szellem a Földön, annál inkább veszít emberi mivoltából, és válik egyre erőszakosabbá. A szellemek mozgástere korlátozott: csupán bizonyos távolságig képesek elhagyni azt a tárgyat/helyszínt, amelyhez kötődnek, kivéve, ha embereket szállnak meg: így bárhová eljuthatnak, majd a test elhagyása után visszakerülnek a kísértett helyszínre. Lehetséges megidézni őket, ám ez a szellemek viselkedésének kiszámíthatatlansága miatt kockázatos. Hirtelen trauma során történő halálkor előfordulhat, hogy a szellem nem tudja, hogy meghalt, mivel csak azt látja meg, ami akar. Ebben az esetben a továbblépés az egyetlen módja annak, hogy megnyugodjon: el kell engednie azt, ami a Földre láncolja. Mágiával lehetséges megkötni őket.
 
Képességek: 
  - Ha akarnak, képesek láthatóvá válni élő emberek előtt, de el is tűnhetnek előlük.
  - Ha elsajátítják, képesek hatást gyakorolni az anyagi világra - mozgatni fizikai tárgyakat, élőlényeket.
  - Telekinézis: képesek a gondolataik révén tárgyakat mozgatni.
  - Képesek elektromos berendezések manipulálására.
  - Elektromos interferenciát okoznak a környezetükben, és ózonszagot hagynak hátra.
  - Képesek a teleportálásra.
  - Képesek hőcsökkentésre a környezetükben.
  - Fokozottan erősebbek, mint emberként.
  - Képesek a környezetükben lévő elemek (tűz, víz, szél, hőmérséklet) manipulálására.
  - A kopogószellemek képesek megszállni embereket, az azokban lappangó érzelmeket meglovagolva.
  - Egyesek képesek emberek cselekedeteinek befolyásolására, miután "megfertőzik" őket.
  - Képesek tárgyak megszállására is, így akár egy autót, hajót vagy próbababát a szellemi síkon irányítani, és fizikai hatást gyakorolni vele a valós tárgyakra.
  - Képesek tárgyakat elátkozottá tenni.
  - Ha nagyon dühösek, képesek fekete vagy zöld ektoplazmát hátrahagyni.
  - Egyesek képesek olvasni az emberek gondolataiban.
  - Hipnózissal képesek emberek cselekedeteinek irányítására megszállás nélkül.
  - Ha kellően dühösek, képesek emberek megszállására. Ekkor elhagyhatják a helyszínt, amihez kötődnek, bármilyen messze. Ha elhagyják a megszállt testet, visszakerülnek a helyre, ahová kötődnek. A megszállt testen fekete ektoplazma nyomot hagynak.
  - Ha elég erősek, képesek más szellemek "lecsapolására", növelve ezzel a saját erejüket.
  - Ha elég erősek, képesek egy halott lelkét azonnal szellemmé tenni, aki így nem kap választási lehetőséget, mivel nem találkozik a kaszásával.
 
 
Gyenge pontok:
  - Kősó és vas: rövid időre elűzi őket. Sóból vagy vasból készült kört nem képesek átlépni. Hatékony fegyver ellenük a vasrúd, vagy a kősóval töltött fegyvertöltény. 
 
Megölés:
  - A földi maradvány sóval való beszórása, majd elégetése végez velük. A bosszúálló- és erőszakos szellemek elpusztításának legelterjedtebb módja.
  - Hamvasztás esetén előfordul, hogy a szellem egy tárgyhoz, vagy egykori testrészhez (pl. hajtincs, csont, köröm, művégtag, stb.) köti magát. Ezek elégetése elpusztítja a szellemet.
  - A jóindulatú szellemek továbblépnek, amennyiben megoldódik a probléma, amely miatt a Földön maradtak.
  - Egy szellem magát feláldozva végezhet egy másikkal, kettejük energiái kioltják egymást.
  - Amennyiben egy szellemet szembesítenek korábbi bűnös tettével, elpusztulhat.
  - Ha egy szellem megszentelt földre lép (templom, temető) elpusztulhat.
 
Haláluk után ismeretlen helyre kerülnek.
 
Fajtái: 
- Fehér ruhás nő: Olyan nők, akikkel életükben hűtlen volt a férjük. Ennek következtében átmeneti elmezavar lett úrrá rajtuk, mely során megölték a gyerekeiket. Amint rádöbbentek, mit tettek, magukkal is végeztek, és elákozott szellemekké váltak. Haláluk helyszínén kísértenek. Ha egy hűtlen férfira bukkannak, végeznek vele, az illető pedig sosem kerül elő. Ilyen szellem volt Constance Welch.
 
 
- Kopogó szellem: Rosszindulatú szellemek, akik ártatlan emberek zaklatásában lelik örömüket. Ezt házakba való "beköltözéssel" érik el, ahol kopogó hangok, és egyéb zajok hallatásával, tárgyak mozgatásával rémítik meg a lakókat. Előfordul, hogy fájdalmat okoznak az élőknek.
 
- Bosszúálló szellem: Általában erőszakos halált halt emberek szellemei. Céljuk, hogy haláluk után bosszút álljanak a gyilkosukon.
 
- Erőszakos szellem: A legveszélyesebb és legerősebb fajta, mivel a kegyetlenség motiválja. A bosszúálló szellemekkel ellentétben, ők legtöbbször már életükben is gyilkoltak, haláluk után pedig tovább folytatták tevékenységüket.
 
 
- A halál ómene: Olyan erőszakos halált halt ember szelleme, aki gyilkosának kilétére akarja felhívni az emberek figyelmét.
 
- Buruburu: A szellemek azon fajtája, akik a "szellembetegséggel" ölnek. Ezek a szellemek képesek megfertőzni adott személyt ezzel a kórral. Az illetőnek 48 órája van a halálig, mialatt egyre jobban kezd félni mindentől, hallucunál, míg végül szívrohamot kap. A buruburuk általában azokat fertőzik meg, akik másokat ijesztgetnek. Ez a kór (miután egy élő ember megkapta) hagyományos úton terjed (köhögéssel, kézfogással, stb.). Az egyetlen mód a vírus megállítására a buruburu megölése. A buruburura érvényes a többi szellemre vonatkozó szabály, ám lehetséges halálra ijesztéssel megölni.
 
- Shojo: Egy japán alkohol-szellem, akit csak akkor látnak az emberek, ha alkoholos befolyásoltság alatt állnak. Megfelelő varázsdobozzal lehetséges irányítani őket, bárkire ráuszítva ezzel. Agresszív és gyors szellem fajta. Egy shinto pap által megszentelt szamurájkarddal megölhető.

 




Nem játszható fajok:

Trükkös: Ezek a halhatatlan félistenszerûségek sok bajt tudnak okozni. Megvalósít, befejez, pusztító, tett, át-keresztül, szokatlan-furcsa, humoros eszközök, cél, lealáz, beképzelt, anyagcsere, könyörög, mulatság, fogyaszt, telhetetlenül, A trükkös humoros eszközökkel alázza meg az olyan embereket, akirõl úgy gondolja, hogy beképzelt alakok, és õ ezen szórakozik. Egyik ismertetõjegye, hogy imád enni, mert gyors az anyagcseréje. Ahhoz, hogy meg lehessen ölni, szükség van egy olyan karóra, ami bele volt már mártva az egyik áldozatának vérébe, és ezzel a karóval kell szíven szúrni. Híres trükkösök a Loki a skandináv mitológiából és a nyugat-afrikai Anansi.


Halál


Dzsin: dzsinn egy olyan természetfölötti teremtmény, melynek története az arab mitológiáig nyúlik vissza. A nyugati kultúra a dzsinn azon képességére koncentrál, hogy képes teljesíteni a kívánságokat, ami az Ezer egy éjszaka meséibõl ered.


Bloody Mary

Próféta

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre