Raindor Hills Frpg (Supernatural)
Köszöntő

Üdvözöllek Raindor Hills városban, ahol az élet nem éppen mindennapi. Az utcákon nem csak hétköznapi emberek, de démonok, angyalok, vámpírok és vérfarkasok is járkálnak. A felnőtt lakosság nagy része tud a természetfelettiekről, azonban homokba dugja a fejét. Nem úgy, mint Elisabeth Carlisle, a Betty Parris Egyetem alapítója. Ő azt vallja, lehetséges a békés együttélés, ezért ezen az úgynevezett "egyetemen" igyekszik megtanítani az arra érdemeseknek a különleges képességeik használatát, menedéket biztosít a rászorulókat. Ne árts! Ez a legfőbb szabály. Az Egyetem teljes területén nemzetközösségi királyság működik, melynek uralkodója a leszármazott, Elisabeth Raines. A szabályok be nem tartása súlyos következményeket von maga után! 

 

 
Menü

Főoldal
Szabályzat
A játékról
Fajok, csoportok

Vendégkönyv; Hirdetőkönyv


 

 
Játéktér

Raindor Hills Frpg

Raindor Hills (vagy Raindor City) egy közepes méretű város Utah államban, az Amerikai Egyesült Államokban. Salt Lake City-től körülbelül 20 mérföldnyire található nyugati irányba. 
A várost 1821-ben alapította Johnathan Raindor, akiről a település a nevét is kapta. Raindort mindig is érdekelték a természetfeletti dolgok, a démonok és szellemek megszállotja volt, ám mindeközben hívő keresztény is. A kor legjobb tudósait maga mellé gyűjtve térképezte fel a számára legjobbnak vélt helyet a városalapításra. Megfigyelések szerint itt történt a legtöbb megmagyarázhatatlan jelenség, így Raindor nemes egyszerűséggel "ideköltözött".
Tovább >> 

 
Promo videó



 

 
Társoldalak


Smallville HUN
 Teen Wolf Frpg City of Phoenix 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje 
A te oldalad linkje A te oldalad linkje A te oldalad linkje

 

Top cserék


itt kérj cserét >>

 
Affiliates

FRPG Top Sites - Magyarország

 

Kattanj.hu

 
Számláló
Indulás: 2009-08-02
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

BlogPlusz
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
 
Szabályzat

Játékszabályok


- Csak akkor kezdhetsz el játszani, ha van moderátor által elfogadott előtörténeted 

- A játékhoz kellő odafigyelés és türelem szükséges, mert a játék folytonossága a többi játékos fórumra látogatásának gyakoriságától függ. 

- A káromkodni nem tilos, de azért ne essetek túlzásba! 

- Ha helyszínt változtattok, akkor azt jelezzétek az előző helyszín végén, illetve a következő helyszín elején. 

- A hozzászólásokat E/3 vagy E/1 személyben írd, miután választottál a két lehetőség közül, ne váltogasd, hogy könyebben követhető legyen a játék. 

- A játéktéren a 18-as karikás részek nem tiltottak, de próbáljátok finoman megfogalmazni a dolgokat, illetőleg jelölni a hozzászólás (reag) elején.

- Ha új karaktert szeretnél indítani és már van egy másik, akkor mindenkép jelezd az adminok felé. 

- Egy karakterrel egyszerre maximum kettő helyen játszhattok. Ez az offtime kalandokra nem vonatkozik, ott bármennyi játékotok lehet, amennyiben képesek vagytok azt minőségien (tartalmas, értelmes reagok) lefolytatni azt.

- Egy usernek maximum három darab karaktere lehet. Ha valaki mégis ezen felül regisztrálna megkérdezés nélkül, az Adminok törölhetik az azonosítót. 

- Tilos más karakterét irányítani, olyan cselekvést írni, amire a másik fél nem tud reagálni 

- Más karaktereket tilos megölni, kivéve ha ez azért szükséges, mert valaki ki akar szállni a játékból. 

- Új topicot csak adminok, moderátorok hozhatnak létre (kivéve az előtörténeteknél és az általános, társalgó témáknál), ha úgy érzed, hogy szükséged van egy új helyszínre, szólj! 

- Az ismert karaktereket pl. Sam, Dean, Bobby...stb. A sorozatban bemutatott jellemnek megfelelően irányítsuk 

- Karaktered felületesen ismerheti a sorozat főszereplőit, az ésszerűség korlátain belül!
Pl. nem írhatod, hogy Sam v. Dean felesége voltál 8 évvel ezelőtt.

- A fórumon tilos reklámozni! 


Más oldalakról másolt (tehát nem saját készítésű) előtörténeteket a staff nem fogad el!

 

 

A játék helyszíneiről:

Raindor Hills város területén belül megadott helyszíneken történik a reagolás, így kérlek jelezzétek a szabályzat szerint a helyszínváltásokat. 

Az világ többi részén nincsenek létrehozva topicok, ezt nektek kell megtenni. A téma nevében mindenképpen szerepeljen a Te és a játszótársad neve, opcionálisan helyszín ahol játszotok, esetleg valamilyen címet is adhatsz neki, mint egy kisregénynek. Ha végeztetek, egyszerűen csak írjátok a cím mellé, hogy "lezárva" vagy "vége".

 

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.